Egy új élmény

      Nem varázsszőnyegről fogok írni és nem is egy hősszerelmes ifjúról, akivel megélhet az ember lánya száz csodát, ami remek dolog, de nem mindig szükségeltetik ezekhez a dolgokhoz varázsszőnyeg és egy hősszerelmes. Bár semmi kifogásom ellenük, jót tesznek alkotás közben és az életünkben . 

      Aki ismer engem, jól tudja, hogy nem kedvelem, ha fotóznak. Lehetőség szerint kerülöm ezeket az eseményeket, de vannak olyan alkalmak, amikor muszáj a lencsék elé állni. Azt is sokan tudják rólam, hogy mindig keresem a dolgok gyökerét. Így tettem a fotózás iránti tartózkodásom esetében is. Valószínűleg gyerekkoromban érhetett valami trauma fotózás alkalmával. A szüleim fotóst hívtak, hogy egyetlen lányukról néhány bájos fotót készítsen. Az eredmény, egy elvörösödött arccal üvöltő, vagy kényszeredett mosolyú, sírásra görbülő szájú szőke, göndör fürtökkel övezett fej lett. Felnőtt életem képein robot üzemmódba váltottam. A fődíjat a 25 évvel ezelőtti esküvői fotóink nyerték meg, de az utána következők sem léptek a fejlődés útjára. Az első könyvem megjelenése után volt egy fotós próbálkozásom és sikerült négy fotót kiszenvednem egy nap alatt, amivel azóta is gazdálkodom. Megjelent az új könyvem és ideje volt újítani. Le kellett vetkőznöm minden múltba gyökeredző viszolygásom ezen tevékenység iránt. Igyekeztem elnyomni a fejemben folyamatoson skandáló hangot, amely azon lovagolt, hogy rólam nem lehet jó fotókat készíteni, engem nem szeret a kamera. A másik oldalról ott volt a nyomás, hogy egy írónak jelen kell lennie a közösségi felületeken és kaptam is a jobbnál jobb ötleteket hogyan és miként kell ezt művelni. Értem én és látom is, hol tart a világ, de ne feledjük, hogy egy olyan személyről van szó, jelen esetben rólam, aki még egy házi feladatot sem tud elfogadható módon lefényképezni a gyereke beteg osztálytársának, hogy bepótolja a leckét. Hogyan tudnék akkor szelfit készteni magamól? Ez nem volt járható út számomra. De hiszek a sorsban, hogy mindig küldi, amire szükség van, bár néha nem sieti el. De most, hogy jött a gondolat, jött a megoldás és a lehetőség is. Néhány évvel ezelőtt egy nagyon kedves, szép és tehetséges kislánnyal és anyukájával sodort össze az élet és közös fejezetet alkotott életünk könyvében. A kislányról többször készült fantasztikus fotósorozat, amit én mindig megcsodáltam. Modell és fotós tökéletes összhangja átjárta a művet. Mivel a középső fiam is fotózik, testközelből tapasztalom, hogy úgy látja az őt körülvevő világot, ahogyan azt csak különleges szemüveget viselő emberek képesek látni. Akár egy porszem is műalkotássá válik a lencséi előtt és bevallom fel is használom az alkotásait könyveim marketingje során. Felbuzdulva a kislány újabb fotósorozata láttán az anyukának elmeséltem mi mocorog a fejemben. Szinte pillanatok alatt alakultak az események és azon kaptam magam, ahogy a fotókat készítő hölggyel már váltottuk is az üzeneteket. Meg is beszéltünk, egy személyes találkozót, amire készülve azon aggódtam, hogy passzolunk-e majd, tudunk-e együtt gondolkodni. A találkozó első percében világossá vált, hogy aggodalmam teljesen felesleges. A tolmácsolásában hallottam vissza a gondolataimat. Még képeket is kerestem, hogy jobban szemléltessem mit is szeretnék, de a következő pillanatban az ő készülékén láttam azokat a fotókat, amelyek közel álltak az elképzeléseimhez, kiegészítve azokkal, amelyeket még ki sem gondoltam. Tudta, mit szeretnék, érzi a rezdüléseimet, látja mi az, amit rejtegetni szeretnék, a megvalósítással kapcsolatban szorongó lelkű nőt, aki megint nagyot álmodott és emiatt bepánikolt. Hisz azok a nők azon a fotókon gyönyörűek és profik. A fotósnak pedig hozott anyaggal kell dolgoznia: jelen esetben egy fejében suttogó hangocskákkal vívódó írónővel, aki gondolatban már mindent simán lejátszott, hisz Leona Brown is mindent meg mer tenni, amit csak kigondol neki. De a valóság az egészen más. Angelika King nem ilyen. Miközben ezekkel a gondolatokkal vívódtam észrevétlenül ki is mondtam azokat a kétségeket, amelyek bennem lakoztak. És ezen a ponton elhangzott egy mondat: ,, Mindenkiből ki lehet hozni a legjobbat!" Nekem pedig ennyi pontosan elég volt. 

      Bemutatom az én fotósomat: Hegedűs Tímeát. Így kezdődött, a mi történetünk. ( folyt.köv.)

Képek a galériában .